Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

eSense Foci

az eSense csapat információs oldala

Friss topikok

eSense – Drogbarna FC 4-3

2010.03.18. 12:35 | alaberb | 2 komment

eSense – Drogbarna FC 4-3

 

 

Rangadó!

Kiálthatták hétfő este a BEAC pályára kilátogató szurkolók. A bajnokságban harmadik helyen álló csapatunk ugyanis az éllovas Drogbarna FC-vel vívott vérre menő, könnyen lehet, hogy a bajnoki cím sorsát is nagyban befolyásoló összecsapást. Lassacskán szokásunkká váló 2-0 hátrányt szedtünk össze a mérkőzés elején, de a csapat küzdeni tudásának és az egyre csiszolódó, parádés játékának köszönhetően megfordítottuk a játék menetét, és 4-3 arányban diadalmaskodtunk.

 

Sajnos ezen az estén sem örvendhettünk teljes létszámú keretnek, hiszen hiányzott, Wundi, O. Robi és K. Laci is. Ellenben visszatért a kapuba csodafegyverünk, Zsolti, aki ezen az estén is bizonyította, hogy csodálatos tehetsége messze a bajnokság színvonala fölé emeli Őt, és ezzel egy kicsit talán csapatunkat is. Itt illik azért megemlékezni az első két fordulóban hősiesen helytálló János-portásról, akinek kiváló teljesítménye nélkül nem állhatnánk most a dobogó második fokán.

Bizony! Ezzel a győzelemmel sikerült egyet előrelépnünk, így jelenleg ezüstös pozícióban tanyázhatunk legalább egy hétig. Ami pedig egyáltalán nem mellékes, hogy sikerült a Drogbarna FC-t magunk mögé utasítanunk. Nagy fegyvertény ez, hiszen az eddigi legerősebb ellenfelünk várhatóan nem fog a továbbiakban pontokat hullajtani. Ha pedig nekünk is sikerül tartanunk a lépést, akkor a végelszámolásnál velük már nem lehet problémánk, köszönhetően egy gólos sikerünknek.

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk miként alakult a forduló rangadója!

 

A Drogbarna kezdte a mérkőzést, és már az elején igyekeztek megmutatni, hogy nem sok jóra számíthatunk ezen az estén. Három passz után a térfél közepéről érkezett egy lövés, de Zsolti magabiztosan tolta oldalra a labdát. Mindannyian megnyugodhattunk, hogy kapusunk régi, jó formájának örvend, ilyenkor sokkal könnyebb a védők feladata is…

Igyekeztünk mi is gyorsan megmutatni, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket! Egy felívelt labdát fejelt vissza a védelem, amit Jani szépen visszagurított Hegének, aki egyből keresztbepasszolt ECS-hez, majd egy érintés után már István pöcizhetett kapura, de sajnos célt tévesztett.

A mérkőzés első periódusában elégedettek lehettünk a hátsó alakzattal, hiszen csaknem minden lövést sikerült blokkolni, illetve sok esetben még a lövés előtt labdát szereztünk, vagy legalább kiszorítottuk az ellenfelet a veszélyes pozícióból.

Természetesen a támadószekciót sem érheti panasz, még ha gólt szerezni ekkor nem is sikerült, azért szebbnél szebb akciók futottak végig a pályán. Psiti – ECS kényszerítő után játékmesterünk egy csellel húzott középre, majd visszapasszolt a támadást kísérő csatárhoz, aki egy igazítás után tüzelt is, de a labda elsüvített a kapu előtt.

Fölényünket mégsem sikerült állandósítani, mégiscsak egy nagyon kellemetlen és gyors egylettel álltunk szemben. Ám szerencsére, ha a védelem nem tudta a lövések útját állni, akkor azok nem is jelentettek veszélyt, lévén mindegyik elkerülte a kapunkat. Éppen egy ilyen mellé szállt lövés után következett az addigi legnagyobb helyzet: Zsolti hajszálpontos kidobással hozta helyzetbe Psitit, aki egy fordulás után már csak a kapussal állt szemben, de mellé külsőzött.

 

Hullámzó volt a játék ritmusa, hol az egyik, hol a másik csapat támadhatott. Egy ’Barna lövés után Zsolti ölelte magához a labdát, kidobását Jani csúsztatta Psitihez a félpályánál, újdonsült kilencesünk pedig egyből továbbított a felfutó Hegéhez. Szélsőnk egészen a hatosig vezethette a labdát, ám lövése az alapvonalon hagyta el a játékteret. Egy perccel később már a sárga mezesek alakítottak ki helyzetet. Lecsorgó labdát tűztek kapura nagyjából kilenc méterről, szerencsénkre a kapufáról a mezőnybe pattant vissza a játékszer. Nem sokkal ez után két kapuhoz közeli szituáció után már mi szerezhettünk volna gólt. Fájdalom, ez nem következett be, hiszen előbb Jani lőtte el keresztbe, majd egy felívelt labdáról Hege maradt le egy lehelettel. Újabb Drogbarna helyzet következett, szöglet után pörgetett fölé az arany mezes csatár.

 

Igyekeztünk minden próbálkozásra megfelelő válasszal szolgálni, egy lehetőséget kettővel toroltunk meg! ECS vezette keresztbe a labdát két ember között, majd tett egy tiszteletkört a támadóharmadban, és mikor már az egész védelem eltolódott az Ő irányába parádés passzal hozta helyzetbe Psitit, ám a nagy magány valószínűleg meglephette ékünket, kimaradt a helyzet. A következő támadásnál sikerült labdát szereznünk, Taki futott el az oldalvonal mellet, Psitihez passzolt, de a lövésbe a visszafutó védő még éppen bele tudott érni.

 

És ímhol vala a fekete leves! Huncut megoldással vezetést szerzett az ellenfél. Egy oldalberúgást követően a „bedobó” a játéktéren kívül felfutva védelmünk mögött tért vissza a pályára, így üresen kaphatta a bőrt. Lövése ugyan még visszajött a kapufáról, a kipattanót viszont már a kapu közepébe bombázta a berobbanó csatár.

Ha pedig ez nem lett volna elég, csapatunk segítő kezet nyújtva megszerezte a Drogbarna második találatát… Ismételten a kapufáról kipattanó labda okozta a vesztünket. A lecsorgót Balázs próbálta eltávolítani a veszélyzónából, ám parádés rúgótechnikájának hála Zsolti lábát trafálta telibe, onnan pedig a kapuba vánszorgott a bogyó…

0-2.

 

A megfelelő ellencsapás érdekében Hege eresztett el egy löketet, de a kapuvasat találta el, végül a kapus menteni tudott. Bedobás után Szabi kapta a labdát a hosszú oldalon, levette azt, majd lőtt, de a védőtől szorongatva, kicsit egyensúlyát vesztve inkább gurítás volt ez, ami elakadt a hálóőr lábában.

Éppen kezdtük volna azt hinni, hogy ezen az estén mi nem találhatunk a hálóba (hacsak nem a sajátunkba), mikor egy bedobás megtalálta Psitit, aki lefordult az őrzőjéről, és azon nyomban a kapuba továbbított. Éppen idejében, hiszen már csak másodpercek voltak hátra a félidőből.

 

A második játékrész első perceiben nem forogtak veszélyben a kapuk, többnyire a mezőnyben zajlott a játék. Ráunván az apátiára TakiLaci ívelt az ellenfél hatosához, Jani kapura fordult, de a lövés pillanatában összerúgott a kapussal, így elmaradt az egyenlítés.

Minőségi csapat lévén még hátrányban is igyekeztünk adni egyet a látványosságnak: egy kidobást Hege gyönyörű mozdulattal, sarokkal továbbított ECS-hez, aki Janit ugratta volna ki két ember között, ám sajnos a forintos labdát a Drogbarna vágta zsebre, indult is az ellencsapás. Ketten hozták egyetlen védőnkre, a nagyobb bajt elkerülendő Szabi ért vissza, útját állta az ellennek, és már indított is. ECS két csel után az alapvonalig felfutó TakiLacit hozta játékba, védőnk egyből az üresen érkező Hegéhez továbbított, de sajnos szélsőnk az üres kapu mellé helyezett.

 

Továbbra is igyekeztünk támadásban maradni, bedobás után ismét Hege lőhetett, fölé… Nem sokkal később ECS-Psiti-ECS összjáték után Jani maradt le a kapufához érkező passzról. És ahogy annak lenni kell, és ahogy azt már az előző fordulóban is megtapasztalhattuk, a sok kihagyott helyzet büntetést vont maga után. Egy középpályán elveszített labdával indították a kapunk előtt szabadon hagyott csatárt, aki egy igazítás után a bal felső sarokba vágta a Drogbarna harmadik találatát.

A szomorú eredmény dacára nem adtuk fel a küzdelmet, azon nyomban veszélyeztettünk mi is: egy már korábban látott kombináció végén Jani alapvonalról visszatett passzát Psiti helyezte a kapu mellé.

 

Feltámadás! Taki kapott labdát a pálya szélén, lerázott két védőt és elemi erővel bombázott a hosszú sarokba! 2-3!

Két perccel később Balázs ívelt a sarokban helyezkedő Psitihez, Ő élesen visszalőtte a labdát a hatoson belül érkező ECS-hez, aki előbb felpörgette azt, majd okosan helyezett a kapus mellé. 3-3!

Az „elefántcsontpartiak” is igyekeztek fokozni a tempót, talán mi is visszavettünk egy kicsit az egyenlítés után, így a játék áttevődött a mi térfelünkre. Két kapu közeli szabadrúgást is elvégezhettek, szerencsénkre előbb fölé, majd a betonfalként funkcionáló sorfalról szállt mellé a próbálkozásuk. Itt még nem sejtették, hogy a terület ily mértékű átengedése zseniálisan megalkotott taktikánk része. Miután kellőképpen elaltattuk éberségüket gyors támadás indítottunk: ECS cselezte középre magát, lőtt, Taki tudatosan beletette a jobb lapockáját (vagy valamelyik másik testrészét), és máris nálunk volt az előny!

 

Ellenfelünk kétségbeesetten igyekezett visszavenni a vezetést, de mikor már Zsolti is verve volt a kapufa sietett a segítségünkre, a kipattanót pedig TakiLaci tisztázta szögletre.

Tudatosítván az ellenfélben, hogy az ész nélküli támadás bizony komoly veszélyt hordozhat magában újabb gyönyörű akciót vezettünk. Egy kidobást Hege továbbított kapásból Psitihez, majd egyből kapta is vissza Tőle, ám lövését a kapus hárítani tudta.

Nem álltunk le, próbáltunk újabb gólokat szerezni. Psiti két védőt is átejtett és már csak a kapussal állt szembe, de mellé tüzelt. Valószínűleg jobban járt volna, ha a kapufánál üresen helyezkedő Takit célozza meg…

A találkozó végére ellenfelünk az egyenlítő találat reményében nagyon feltolta a játékát, így csatáraink előtt hatalmas terület nyílt: előbb egy kifejelt labdával Taki ugrott ki, a térfél közepéig kifutó kapus fölött elemelte a labdát, ám sajnos célt tévesztett. A mérkőzés lefújása előtt pedig egy megszerzett labdával ECS indult meg, Hegéhez játszott, lövése azonban a kapufáról vágódott le (Taki egy gondolattal maradt le a kipattanóról). ECS vette birtokba a bőrt, lövése azonban négyzetcentiméterre azonos helyen találta el a vasat.

A kirúgás után pedig felharsant a már nagyon várt hármas sípszó! Vert helyzetből ismét sikerült talpra állnunk, köszönhetően csapatunk morális erejének, és mindent legyűrő akaratának (olyanok vagyunk, mint a Puffin lekvár). Reméljük, a következő mérkőzésen már nem nekünk kell futnunk az eredmény után, és végre gólzáporos sikert aratunk, javítandó a gólkülönbségünket! Mindenkit szeretettel várunk március 22-én 19:45-kor a Van der Bosch elleni bajnokinkra!

 

Statisztika:

eSense – Drogbarna Fc 4-3 (1-2)

eSense: Zsolti – ECS, Hege, Balázs – Jani, Psiti

Csere: Taki, TakiLaci, Szabi

Gólszerzők: Psiti, ECS(2), Taki

Nézőszám: 1 (Ági)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esensefoci.blog.hu/api/trackback/id/tr651849453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabyka 2010.03.18. 21:43:56

A meccs parádés, az összefoglaló zseniális. :D

takilaci 2010.03.19. 11:15:20

szabykával egyet értek, de bárcsak nézhetttem volna közben az összefoglalót is...
süti beállítások módosítása